Facebook

Exhibitions

Engedetlen szerkezetek

Király Tamás, Rajk László

kurátorok: Muskovics Gyula és Soós Andrea


Megnyitó: 2017. május 30, 18 óra

Megtekinthető: 2017. július 28-ig


A szocializmus utolsó évtizedében egyre több alkotó érzett igényt a rendszer jelképeinek ironikus és játékos használatba vételére. Ilyen volt Király Tamás is, az avantgárd divat akkoriban már nemzetközileg ismert képviselője. Modelljeire hol vörös csillagos parlementi kupolát adott kalapként, máskor a budapesti Szabadság-szobor talapzatánál fényképezkedett a Bauhaus szikár formáit idéző, fekete bársony kollekciójával. 

A kiállítás Király ’80-as évekbeli korszakának rendszerkritikus mozzanatai körül kívánja beindítani a párbeszédet. A rég nem látott fényképek mellett bemutatjuk a tervező 1987-ben készült vörös csillag alakú ruhájának rekonstruált változatát is. 

A kiállított objektek és dokumentumok között a dekonstruktív építészet meghatározó alakjaként ismert Rajk László két alkotása is megjelenik, szintén ebből az időszakból. A két életmű közötti összefüggés nem csupán abból adódik, hogy egymás közvetlen közelségében dolgoztak sokáig különféle filmes látvány- és jelmezterveken, vagy a rendszerváltás után megnyíló NA-NE Galéria alkotóiként. Király geometrikus vonalvezetésű ruhaszobrai és Rajk szúrós építményei, visszanyúlva az orosz konstruktivzmus formanyelvéhez, egyaránt egy kor forradalmi esztétikájának újraértelmezésével tartanak tükröt a hanyatlásnak indult rendszer visszásságaival szemben.