Facebook

Exhibitions

Christoph Girardet


ISMÉTLÉS


Megnyitó: 2016. szeptember 30., 18h


Megtekinthető: 2016. november 11-ig


Válogatás Christoph Girardet filmjeiből a művész bevezetőjével: 2016. október 27, 18 h, Goethe Intézet, Budapest


Ahogy filmekről ismerjük, még az analóg világban, a névtelen levelek újságok szétszabdalt szavaiból készültek, sok egymás mellé ragasztott betűből álltak össze a mondatok, legtöbbször röviden, lényegre törően. A felhasznált nyersanyagból azonban sokszor visszafejthető volt a küldő kiléte – az újságok karaktere, kiadási helye, ideje rámutatott a szerzőre.


A szerzőiséget hasonló kihívások elé állítva a nemzetközileg elismert művész, Christoph Girardet filmeket vág össze, nyersanyaga elsősorban az ötvenes –hatvanas évek mozifilmjei, az elfeledettje. Sokszor ugyanazt a motívumot követi filmeken át, kiválasztja, kivágja és egy hasonló mellé illeszti a képeket, szekvenciákat, így épít fel jeleneteket vagy emeli ki a választott töredék filmeken át visszatérő jellegét. A legáltalánosabb részletekből megkapóan egyedi metafilmeket készít. Műveinek elsődleges témája a film és a filmes valóság konstruáltsága, amely egyben a filmnézés tudatosítását és az arra való reflexiót is magába foglalja.


A kamera lassan forog körbe a műteremben ahol művészhallgatók festenek és mintáznak. A két párhuzamos vetítésen alkalmunk van látni művészt és modelljét, követhetjük, amint munkáikat pillanatonként az ábrázolandóhoz mérik, és korrigálják, alakítják tovább. A két felvétel szinte azonos beállítású, a köztük lévő különbségek első pillantásra nehezen érzékelhetőek, de amikor a felvételek széttartókká válnak és a ritmus megbillen, már nem lehet nem egymáshoz mérve szemlélni őket.


Christoph Girardet Eternal Lesson című munkája két 1939-ből származó, nagyon hasonló beállításban megismételt dokumentum-felvétel részletéből áll. Tekintetünk ide-oda pásztáz a két képfél között, a különbségeket keresi, csakúgy mint a műteremben dolgozók. Ők a valóság és az ábrázolás, mi a valóság ábrázolásának két verziója között – miközben a valóságrétegek értelmezésének spiráljába tekeredve próbáljuk felfejteni a párhuzamos valóságokat.


Ahogyan az Eternal Lessonban és a kiállításon bemutatott képsorozatokon egymás mellé, a Scratch című filmben egymás után kerülnek a talált szekvenciák, egy csaknem folyamatos jelenetet alkotva.


A lemezjátszóra szűkített képkivágás sokkal többet nem is mutat a forrásként használt filmekből, a médium az elsődleges üzenet, amely várakozást kelt és meg is tartja azt. Az egymáshoz illesztett részletek – önmagukban is megismételt mikroszekvenciák - a tű mozgásának folyamatosságát implikálják, mintha ugyanaz a lemez forogna elejétől végig anélkül, hogy a feltett zeneszám megszólalna. A lemez sercegése marad az egyetlen hang a filmben, a folyamatos várakozás a tű felemeléséig tart. A mű szerkesztése a filmek alapvető linearitását emeli úgy, hogy eközben csavar is egyet rajta: az egyébként állóképek sorozatából felépülő film itt loopok sorozatából épül fel, a folyamatosság érzetét a loopok közötti finom ugrások törik meg, mintha a lemez barázdáit járó tű karcolással találkozna. A körbeforgás és a szekvenciák ismétlődése magával ragadó ritmusú, de a belefeledkezés csak a lemez lejártáig tarthat, ekkor egy kéz hirtelen szakítja meg az üresjáratot és zökkent vissza a valóságba. Ha a lemezeket a filmtekercsek analógiájának tekintjük, úgy a Scratch az önmaga forgását rögzítő film.


Mintha egyazon jelenet – egy villámlás vagy egy tengeri utazás során elénk táruló horizont – képkockáit látnánk Girardet két, a Trapéz Galériában bemutatott sorozatában. A képek forrása azonban különböző, amennyiben számos különböző filmből származnak, de közel azonos, amennyiben a filmipar ökonómiájára gondolunk: e képi toposzok filmről filmre vándorolnak, újrahasznosítható nyersanyagot képeznek a filmgyárak számára. Nem juthat minden filmnek új villám, a tömeges filmtermelés a villámeffektust is racionalizálja, mi pszeudo-nézőként pedig elképedve próbálunk utána gondolni, hány óra filmnézés szükséges a vándorló képek észrevételéhez (Seven Strokes).


A Seascapes sorozat játékfilmek nyílt tengeri panorámáit gyűjti össze, ha egymás mellé illesztenénk a képeket, a horizontvonal csaknem folyamatos volna. Minden képhez tartozik egy – a művész által hozzárendelt – földrajzi koordináta, amely alapján a kép készültének (fiktív) helye meghatározható. Az adott filmek története alapján a művész által meghatározott valós helyekre mutató pozíciók egyénivé teszik az egyébként teljesen hasonlatos látványt, amelyek többször nem is külső helyszínen, hanem filmstúdiókban készültek.


Lindt professzor sietve törli le a táblát, amelyen titkos számításait végezte. A lipcsei egyetem professzora amerikai kollégáját akarja éppen próbára tenni, nem sejtve, hogy a tudományos párbaj hevében legféltettebb titkait adja az amerikai kém kezébe. Girardet Infringed című munkája Hitchcock Szakadt Függöny című 1966-os kémfilmjének egy kockája, amely a letörölt táblát ábrázolja. A művész a hidegháborús kémhistória folytatójaként kiemeli és egyben el is emeli ezt a képkockát. Az előző egyenlet már, a következő még nem látható: egy majdnem tökéletes fordulópont ez, tabula rasa, amely egy, a filmnézés folyamatában megragadhatatlan pillanatot állít meg.


A kiállítás és a vetítés a budapesti Goethe Intézettel és a berlini Campagne Première galériával együttműködésben valósul meg.