Facebook

Exhibitions

Feszített pillanat


Pierre-Étienne Morelle kiállítása


2015. december 16-2016. január 22.


Pierre-Étienne Morelle munkái és performanszai az adott tér, a benne elhelyezkedő testek, tárgyak és anyagok viszonyát és feszültségeit vizsgálják, olyan szélsőséges helyzeteket hozva létre, amelyek pillanatnyisága nehezen fenntartható, ebből adódóan kockázatosak.


A klasszikus galériaterek, illetve a művek bemutatási módjának destrukciója jelenti a kiállítás kiindulópontját. A fehér kocka – a modernista galériatér archetípusa – a művekkel való találkozás háborítatlan teréből a művészettel kapcsolatos állítások fókuszává, így konfliktusok metszéspontjává vált. A felmagasztalt, majd megkérdőjelezett, sértett, rombolt galériatér maga lett a művészeti üzenetek elsődleges hordozója. Hasonlóképp nyert önálló életet és tartalmi jelentőséget a művek kerete, és a tér különböző meghatározói, a sarkok és síkok, azok a határok tehát, amelyeknek szétfeszítése visszaigazolja megkerülhetetlenségüket.


A keret és a művek felületét védő üveglap a műtárgy különleges státuszát biztosítják, kiemelik és elkerítik azt a területet, amelyen más szabályok érvényesek, mint hétköznapjaink valóságában. A kiállítás a műtárgy-lét e két meghatározó elemét teszi górcső alá azáltal, hogy szétbontja őket. A bemutatott konstrukciókat nem szögek, csavarok vagy ragasztás tartják össze, az alkotóelemeket egymáshoz feszítésük rendezi egybe. A falból előre fúródó fémhegy és a sarokpántok meghajlítják az üveget (Hotspot), épp annyira, amennyire azt rugalmassága engedi; hajszál híja, hogy végigfusson a felületen a repedés. A másik oldalon a fakeret léceit szorítók fogják egymáshoz és vasfuratok feszítik szét (Chobby), az eképp kialkudott állapot mégis tartós egyensúlynak tűnik – a keretről legalábbis szeretünk állandóságot feltételezni.


A keret és az üveglap hagyományos összeforrottságának megbontásával a műtárgy elszivárgott (Exploded view), illetve mű és bemutatásmód szerepet cseréltek: a keret és az üveg, miközben nem szűnnek meg saját szerepüket vitatni, maguk is műtárgyakká válnak. Hiába, a galériatér, a fehér kocka teljesíti az elvárásokat és műtárggyá avatja a kritikai gesztust is. 


E szükségszerűnek tűnő átalakulást azonban a belső tér installációja látványosan vitatja. A gumipántok tartotta és feszítette szerkezet az elemek dekonstrukciója révén – immár kereten kívül és üvegen túl – új, tárgytalan képet alkot: a falakra vetülő árnyékok összjátékát.