Facebook

Exhibitions

A B S Z T R A K T  V Á L T O Z A T O K


H A Á S Z  I S T V Á N ,  K O K E S C H  Á D Á M ,  M A U R E R  D Ó R A ,


M Á R T O N  E N I K Ő ,  N E M E S  M Á R T O N ,  S Z I N Y O V A  G E R G Ő


K U R Á T O R :  B A K  I M R E


2 0 1 4 .  0 6 .  0 3  –  0 7 .  3 1 .


Az absztrakt művészet több, mint százéves története során számos fordulaton ment keresztül. A legfontosabb eseményekből és az ezekben részt vett alkotók sorából csak néhányat említve tudom érzékeltetni a folyamatokat.


Az absztrakt geometrikus művészet az 1910-es, 20-as években a Szuprematizmus (Kazimir Malevich), Neoplaszticizmus (Piet Mondrian), a Képarchitektúra (Kassák Lajos) irányzataival indult. A 30-as, 40-es években Párizsban és Zürichben dolgozó művészek létrehozták a Konkrét művészet irányzatát (Francois Morellet, Max Bill). Az újabb fordulat az amerikai művészet előretörésével jött létre, a Pop Art absztrakt változatainak a Hard Edge és a Colorfield megjelenésével (Frank Stella, Ellsworth Kelly). A geometrikus absztrakt művészetnek nemcsak kétdimenziós, de háromdimenziós változatai is vannak, esetenként háromdimenziós festmények, színes szobrok formájában (Anthony Caro, Frank Stella). A 80-as évek új geometriája a Neo Geo (Gerwald Rockenschaub, Peter Halley) művészete vezet át a még újabb, még nevesincs változatokhoz (Ruth Rooth, Ann Pibal).


Az expresszív absztrakció – amelyet Vaszilij Kandinszkij elvont, az 1910-ben keletkezett akvarelljétől indít a művészettörténet írás – a német, jórészt figuratív expresszionizmus változata volt. A 40-es, 50-es évekre egész Európában elterjedt a Tacheizmus, Informell irányzata (Jean Bazaine, Georges Mathieu, Emilio Vedova, Emil Schumacher). Amerikában az Absztrakt Expresszionizmus (Jackson Pollok, Willem de Kooning, Mark Rothko) képviselőinek művészete indította el azt a folyamatot, amely a 60-as években az amerikai művészet áttörését eredményezte Európában. A művészet központja Párizsból New Yorkba került át. Expresszív tendenciának nevezhetők a természetes anyagok objektszerű, installációs elrendezésű, illetőleg tájméretű használata is a 60-as években: Arte Povera (Mario Merz, Jannis Kounellis), valamint a Land Art (Michael Heizer). Manapság is vannak példák ezekre (Katharina Grosse). Az expresszív művészet mai változata – ugyanúgy, mint a geometrikus – nagymértékben épít a technikai eszközök használatára, ezeknek a vizualitást jelentősen befolyásoló hatására. A 80-as évek posztmodern fordulata lehetővé tette a művészettörténeti reflexiókat: Transavantgarde (Sandro Chia), Neue Wilde (Rainer Fetting). A 90-es évekre létrejönnek a geometria és az expresszívitás kombinációi (Bernd Ribbeck, Sterling Ruby).


Az elvont művészet a 20. század elején a művészet önreflexiójaként, a sajátos művészeti nyelv analitikus vizsgálataként jött létre. Ebben pozitivista és egzisztencialista felfogások egyaránt helyet kaptak. A vizuális nyelv tankönyvszerű használata már a 20-as évektől a Bauhausban lehetségessé vált (Vaszilij Kandinszkij: Pont, vonal a síkhoz; Paul Klee: Pedagógiai vázlatkönyv; Johannes Itten: A színek művészete). Másfelől a különböző metafizikai, esetenként ezoterikus elképzelések már a 20-as években megfigyelhetők (Piet Mondrian, Kazimir Malevich), de mostanában is megjelennek hasonló elképzelések fiatal művészek munkáiban (Bernd Ribbeck).


A fenti rendkívül vázlatos leírással arra kívántam utalni, hogy bármely művészeti felfogás csak saját, mára már százéves történetének folyamatában értelmezhető és ítélhető meg annak mai aktualitása.


A kortárs művészet sokszínűsége abban áll, hogy a különböző stílusok, felfogások, eszközhasználatok – ugyanúgy, mint a geometrikus és expresszív tendenciák – végigjárják történetük során sajátos útjukat és elérkeznek a mához. Még a korszerűnek, újnak nevezett műformákra, a videóra, konceptre vagy installációra is jellemző a maguk közel ötvenéves történetükhöz való viszony mikéntje és ez jelenti aktualitásuk fokmérőjét. Ezek a párhuzamos történetek kifutnak a jelenbe, megjelenítve a kortárs művészet gazdagságát, összetettségét. Az elvont művészet képviselői tevékenységének kortárs jellege tehát azon múlik, hogy képesek-e meghaladni a művészettörténet korábbi fázisait, létrehozni stílusuk programjának, jelenkori és személyes változatait és folyamatosan megújulni. Ha pedig lemondani látszanak a társadalom átalakításának avantgarde utópiájáról, illúziójáról (Orosz avantgarde, De Stilj mozgalom, a magyar Aktivizmus), marad feladatként az emberi egzisztencia, lélek, szellem művészeti kutatásának örök programja.


A most bemutatott kiállításon a fent jelzett kihívások, feladatok megoldására láthatunk néhány jellemző és pozitív példát.


Bak Imre